Contact us

100% Prirodni proizvodi! Zeleni sok od žita

NÉMET

- Zöldbúzafűlé -

Az általunk készített búzafűlé egy 100%-ban természetes és minőségi termék, amely minden szükséges bizonylattal rendelkezik

TÖRTÉNETÜNK
Német-zöldbúza – a vitalitás elikszírje
Minden gyógyhatású készítménynek megvan a maga története, a zöldbúzafűlé története pedig egy drámával indult. A mi történetünk egy családtagunk betegségével kezdődött. A kis Szabó Rolandnál először három éves korában leukémiát diagnosztizáltak, majd hét éves korában a rák egy alattomos fajtáját. Nagyapja, Német Mátyás, még akkor sem adta fel a gyógyír keresését, amikor már senki sem reménykedett a gyógyulásban. Az odaadó szeretet és a  kitartás segítettek abban, hogy megtaláljuk a megoldást, amikor a hagyományos gyógyászat már nem kecsegtetett a gyógyulás reményével. A zöldbúzafűlé meghozta a várva várt gyógyulást. A kisfiú napról napra erősödött és fokozatosan meggyógyult. Német Mátyás ma is azt mondja: ‘’A zöldbúzafűlének köszönhetően az unokám életben maradt. Hálás vagyok dr. Anna Wigmore-nak, aki felfedezte a zöldbúzafűlé jótékony hatását, ezáltal megmentette az unokámat.’’ Ezalatt a harc alatt nagyon sok mindent megtanultunk, és felismertük, hogy milyen fontos megváltoztatni a rossz szokásainkat – itt elsősorban az étkezési szokásokra gondolok. Vissza kell térnünk a természethez és azokhoz a lehetőségekhez, amiket ő kínál.
Klementina Nemet
Klementina Nemet
Zeleno žito

TERMÉKEINK

Minden termékünk a HACCP minőségbiztosítási rendszer szerint készül
Zöldbúzafűlé
Szinte minden embert érint már a modern élettel járó felgyorsult életvitel a mindennapokban, amivel rossz szokásokat is teremtünk. Ezek a szokások stresszhez és idegességhez is vezethetnek. Mindazonáltal nem csak az életritmusunk hathat az egészségünkre, hanem a környezetszennyezés, a káros sugárzás és az egészségtelen étkezés is.
Zöldbúzafűlé + Ω3
A zöldbúzafűlé + Ω3 egy olyan kombináció, amely ötvözi a búzafűlé szervezetünkre gyakorolt minden jótékony hatását az Ω3 zsírsavak pozitív hatásaival.
Zöld árpalé
Az árpa a múltban is a legtöbb erőt adó és legvitalizálóbb tápláléknak számított, ezért nem is meglepő az az tény, hogy a gladiátorok is fogyasztották, hogy megnöveljék erejüket és javítsák a kondíciójukat. Az árpa ,,a tápanyagokban leggazdagabb gabona’’.
Zöld kaporlé
A kapor ismert fűszer- és gyógynövény. Még a régi egyiptomiak, görögök és rómaiak is használták, mint fűszert, magját rágcsálva pedig az emésztést segítették elő vele. Manapság is több figyelmet igényelne, hiszen jótékony hatása van a szervezetre.
logo-zeleno-zito

Felhasználói tapasztalatok és ajánlások

A parlagfűre sokan allergiásak, és nagyon szenvednek, amikor az virágzik. Minden évben két hormon tablettát is szedtem, hogy túléljem ezt az időszakot. A hormontartalmú gyógyszer mellett sok más gyógyszert is használtam (orrcseppeket, szemcseppet ...). Állandó torokgyulladásom volt, alig tudtam levegőt venni. Ez évente három hónapig tartott, augusztustól novemberig. Rettenetes volt!
Gabo
logo-zeleno-zito

Felhasználói tapasztalatok és ajánlások

Állandó fájdalmat éreztem a hátamban. Nehézkes volt a légzésem, ezért csökkentettem a fizikai aktivitást, mert úgy gondoltam, hogy a szívemmel van gond. Ez egy kicsit jobban lettem, de egy idő után újra elkezdődtek a tünetek. Elmentem az orvoshoz, hogy kivizsgálja, mi a baj. Az orvos elküldött röntgenre, ahol kiderült, hogy a tüdőm 57%-a sérült.
Goran
logo-zeleno-zito

Felhasználói tapasztalatok és ajánlások

Hörghurutot kaptam. Odáig jutottam, hogy már percenként tüsszentem vagy köhögtem. Nem hagytam el a házat sem emiatt. Kipróbáltam minden lehetséges gyógyszert, de nem segített semmi. Nem messze tőlünk Palicson termesztik azt a gabonát. Sokan azt ajánlották, hogy próbáljam ki, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Most jön a meglepetés. Két hét múlva újabb csomagot rendeltem.
Milan

GYAKORI KÉRDÉSEK

Honnan tudhatjuk, hogy a zöld búzafűlé valóban a palicsi Zöld Egészség gyártótól való?
Csomagolásaink zárjeggyel, és a termékkel kapcsolatos nyilatkozatunkkal ellátottak. A leírásban szerepel minden fontos adat: a gyártó, a terméket kivizsgáló és jóváhagyó intézet neve, összetétel, mennyiség, szavatossági idő, stb. A leírásnak megfelelő termék biztonságos. Az általunk gyártott zöld búzafűlé az egyetlen minőségi és eredeti termék, amely rendelkezik minden szükséges engedéllyel és ajánlással. Palicson készül a „Zöld Egészség” (Zeleno zdravlje) szigorúan ellenőrzött műhelyeiben.
Használhatják-e kisgyerekek a zöld búzafűlevet?
A terméket nyugodtan fogyaszthatják a gyerekek 3 éves kor fölött. A készítmény többféle klinikai vizsgálaton van túl, és fogyaszthatják egészséges és beteg emberek egyaránt, a koruknak és állapotuknak előírt mennyiségben használhatják. A termék leírásában megtalálnak minden erre vonatkozó utasítást.
A zöld búzafűlé és a tönkölybúzalé ugyanaz?
Az a búzafajta, amelyből a zöld búzafűlé készül, valóban egyik fajtája a tönkölybúzának, de a terméknek sok más elvárásnak is meg kell felelnie, mint a gyártás, a tárolás és használat, mert a nem megfelelően kezelt készítmény sokat veszít gyógyhatásából.
Hogyan tároljuk a zöld búzafűlét?
A zöld búzafűlevet és valamennyi termékünket az eredeti csomagolásában, fagyasztott állapotban tároljuk, és csak használat előtt olvasszuk fel, és csak annyit, amennyi abban a pillanatban szükséges.